Külső és belső kozmosz

Ezt nem tudom másképp leírni:
 Clifford. a XIX.század nagy matematikusa szerint a kozmikus érzés a Világegyetem, a Kozmosz rendjének érzékeléséből fakad.

 Kétfajta kozmikus érzést különböztet meg, a belső és a külső kozmosznak megfelelően. Az egyik a makrokozmosz, ami körbevesz és tartalmaz bennünket, a másik a mikrokozmosz, amely saját lelkünk univerzuma, amely a belső világunkat alkotja.

 Amikor megpróbálunk egy összesítő, egységes képet alkotni az egyetemességhez, a folytonosan zajló események nagy áradatához kapcsolódó eszméinkhez és ráérezni a rendre, az egyensúlyra, ami összetartja ezt az érzésáradatot, és hozzáadjuk az óriási kiterjedettség, a végtelenség érzését, ami a lét egészének benyomásával jár, eljutunk a kozmikus élmények első fajtájához.

 Ez rendszerint az ámulat, csodálat, megnyugvás, lenyűgözöttség, de lehet éppúgy leküzdhetetlen cselekvésvágy, mint amely elfogja a zenészt, amikor egy zenekarba kerül, aminek a zenéje megragadja, játékra sarkallja, hogy ő is kivegye a részét, hozzáadja sajátját az Egészben felismert összefüggés megnyíló értelméhez.

 Amikor pedig, másfelől, a saját tetteinkből és érzéseinkből megsejthető teljességet éljük át, amikor a legmagasabb lehetséges egyetemest tekintjük, ami kifejezi annak jellegét, amit mi jónak nevezünk, és ha mindezt a végtelenség érzésével szemléljük, ami hozzátartozik mindenhez, amit minden ember tesz, akkor tapasztaljuk meg a kozmikus érzés második fajtáját.

Újjászületésünk természetes, mindennapi módját az életünk, a világunk, a Világegyetem egészére irányuló, odaadó figyelem révén érhetjük el. Az odaadó, elmélyülő figyelem a legemberibb adottságunk. 
(Grandpierre Attila csillagász, zenész)